Hungarian Catholic Mission

Építészet

Magyarország talán a legismertebb a kulturális és építészeti örökségéről. A látogatók sok száz évvel korábbi időkben találhatják magukat egyszerűen csak megállva egy utcasarkon, vagy ellátogatva az ország híresebb részeihez. A magyar építészetre a legnagyobb hatással a román és a gótikus stílus volt. A gyönyörű magyarországi műemlékek remek megtestesítői a magyar építészetnek. Ezeknek a műemlékeknek, épületeknek, templomoknak, palotáknak és múzeumoknak különböző sajátos stílusuk van. Néhányat ezek közül már felemésztett az idő, de a felújított műemlékek közkedvelt látogatóhelyei a turistáknak. Magyarország története során az ország határai nem egyszer megváltoztak, ennek köszönhetően a képzőművészet erős kölcsönhatásban volt az európai művészeti tendenciákkal, ami visszatükröződik az alkotásokon, de ennek ellenére megtartotta saját karakterét. Hungarian Arts

Az első fontos építészeti munka a honfoglalást követően kezdődött a 10. és 11. század fordulóján a Pannonhalmi Bencés Főapátsággal. Ez a legrégebbi építészeti műemlék Magyarországon. Ezt az épületet Géza fejedelem alapította, mint magyar bencés kolostort, 996-ban. Úgy rendelkezett, hogy ez a hely legyen az, ahol a bencés szerzetesek letelepedhetnek. Az apátság hamarosan a bencés rend központjává vált. A monostor Tours-i Szent Márton tiszteletére épült. Géza fia, I. István király, birtokokat és kiváltságot adományozott a monostornak. Az apátság első apátja Astrik (Anasztáz) volt.




Hungarian Arts

A Királyi bazilika, ami Székesfehérváron szintén ebben az időszakban épült, koronázási és temetési szertartások helyeként szolgált. A bazilikát Szent István király alapította, építésének idejében ez volt Európa egyik legnagyobb bazilikája.










Hungarian Arts

A legtöbb román stílusú építmény a 13. századból maradt fenn. Jó példa erre a Bencés Apátság Jákon és Lébényben vagy a Premontrei kolostor Zsámbékon.











Hungarian Arts

Az 1241-42-es tatárjárás után IV Béla ösztönzésére a további támadásoktól tartva erős kovárakat építettek és megerősítették a már meglévő épületeket. Az első királyi rezidenciát is IV Béla építtette 1247 és 1265 között a Budai várhegyen. Uralkodása alatt a Szent István templomot újjá építették és hivatalosan Miasszonyunk temploma névre keresztelték. A legtöbb magyar csak Mátyás templom ként ismeri a gótikus stílusú épületet.











Hungarian Arts

A 14. század első felében jelenik meg az építészetben a francia késő klasszikus gótikus és az itáliai trecento stílus. A legszebb gótikus stílusú emlékünk a Hunyad kastély, melyet 1446 és 1453 között építettek újjá. Ezen az épületen egyaránt láthatóak gótikus és reneszánsz építészeti elemek.









Hungarian Arts

Mátyás király uralkodása alatt a 15.században jelenik meg az olasz reneszánsz késő gótikus hatása, ami jól érzékelhető a Visegrádi és a Budai vár építészetén.











Hungarian Arts

Az állandó háborúk a 16. században bizonyították olyan építmények jelentőségét mint az Egri vár. A 150 éves török uralom alatt számos mecsetet építettek, vagy keresztény templomokat építettek át mecsetté. Még a mai napig is látható a török befolyásoltság Magyarország fontosabb városaiban.









Hungarian Arts

A 17-18. század barokk stílusának nyomai gyakorlatilag mindenhol fellelhetőek. Az Eszterházy kastély és az Egri egyetem épülete a legjelentősebb még ma is meglévő építmények ebből az időszakból. A török kiűzése után Magyarországon az egyházi építészet új lendületet kapott és sok kastély is épült ebben az időben.








Hungarian Arts

A 19. században az építészeti hangsúly leginkább a világi és a lakóépületeken volt. A század elején a nyugat európai klasszicista stílus különböző ágai láthatóak. Az épületeket puritanizmus, józanság, mértékletes formamegoldás jellemezte. Kúriák, sorházak, középületek építése kezdődött meg. Az első nagyobb jelentőségű épület ebben a korban a Péchy Mihály tervezte debreceni Nagytemplom. Az ebben a korban épült Pollack Mihály által tervezett Magyar Nemzeti Múzeum európai viszonylatban is jelentős klasszicista épület.






Hungarian Arts

A neogótikus stílusú Parlament épülete az egyike a város legdíszesebb építményeinek, számos kis tüske és kőcsipke díszítés jellemzi. A csodálatos lépcsőházával és különleges fogadó szobáival a magyar parlament a világ egyik legszebb és legnagyobb kormányzati épülete.









Hungarian Arts

A Magyar Tudományos Akadémia palotaszerű épülete 1865-ben épült és az egyik legszebb példája a neo-reneszánsz építészeti stílusnak. Az épület homlokzata elengedhetetlen része a városképnek és a gazdagon díszített harmonikus belső tér szívesen lát vendégül rangos hangversenyeket és konferenciákat.









Hungarian Arts

Az Iparművészeti Múzeum gyönyörű épülete szecessziós stílusban épült, amelyen különleges főleg Zsolnay népi kerámia díszítés látható iszlám és hindu motívumokkal.










Hungarian Arts

A huszadik század mások felében Makovecz Imre műhelyének munkáit lehet felfedezni sok épületen. Teljesen egyéni kompozíciójú terveivel vált híressé, organikus építészeti stílusú épületei sokfelé megtalálhatóak pl.: a Stephaneum Piliscsabán, a Szent Lélek Templom Pakson vagy az Evangélikus Templom Siófokon.

Látható, hogy Magyarország építészete lépést tart a legtöbb országéval. A magyar parlament épületéhez hasonlót csak Angliában találni. Nem feledkezhetünk meg Magyarország más építészeti remekeiről sem. Az 1800-as években Magyarország élen járt a hidak építésében is és fontos megjegyezni, hogy itt épült az első földalatti vasút Európában, ami a mai napig is üzemel.




Hungarian Catholic Mission Hungarian Catholic Mission Hungarian Catholic Mission Privacy Policy Hungarian Catholic Mission Hungarian Catholic Mission Site Map Hungarian Catholic Mission NBR Computer Consulting, LLC