Művészet
A magyar művészet eredete a 9. századig, a honfoglaló Árpád koráig vezethető vissza.
Árpád népének ruházatát és lovaik felszerelését már szépen díszítették, a fő motívum a palmetta volt.
Ez a díszítési stílus fontos maradt Magyarországon a 9-től a 11. századig.
Ezekben az időkben a művészeti stílusok kombinációja alakult ki a sztyeppéken, ami az európai román stílusból eredt, de észrevehető a párhuzam a skandináv viking és a nyugat európai kelta művészettel is.
Ebből az időszakból különösen jó példa I. István király koronázási palástja.
A legrégebbi freskók a 12. századból maradtak fenn, ilyen falfestményeket találhatunk a Feldebrői alsótemplomban és az Esztergomi királyi kastélyban, amely a 12. században lett átépítve.
A királyi kastély kápolnáját gótikus freskók díszítették francia stílusban.
A 13. század közepéről származó freskókat találtak a veszprémi Gizella kápolna alsó részében.
Ezeken a freskókon nagyon jól visszatükröződik a bizánci és az olasz művészet hatása.
Román stílusú freskókkal találkozhatunk a kisebb falvak templomaiban, melyeknek eltérő a stílusa és gyakran keveredik hősies alakokkal és népi motívumokkal.
A gótikus stílus a 14. században jelent meg Magyarországon és fennmaradt végig az Anjou, a Luxemburg és a Jagelló királyok uralkodása alatt.
Gazdag festészeti örökségek maradtak fenn a Luxemburgi és Anjou királyi házakból egészen I.
Lászlóig visszamenően.
A reneszánsz művészet Firenze városállamában alakult ki az 1420-as években, de az Alpoktól északra csak a 16. század elején jelent meg.
Magyarország királyának, Mátyásnak, szoros kapcsolata volt Olaszországgal és az olasz befolyás egyértelműen meglátszik a Budai és Visegrádi paloták stílusán, melyek ebben az időben épültek.
A Mátyás király által támogatott reneszánsz kezdett elterjedni az ország vezető rétegének körében és hamarosan a középosztály köreiben is népszerűvé vált.
A magyar művészet legszebb reneszánsz stílusú relikviája a toszkán mesterek által 1507-ben készített oltár a Bakócz kápolnában, melyet Bakócz Tamás Esztergomi érsek építtetett.
A reneszánsz művészet Mátyás király Jagelló utódainak uralkodásával párhuzamosan virágzott egész Magyarországon a 17. század végéig a barokk elterjedéséig.
A korai magyar barokk művészet legnagyszerűbb munkája az 1640-ben elkészült Nagyszombati jezsuita templom főoltára.
A 17-18. századi magyar barokk művészet két prominens alakja a portréfestő Mányoki Ádám (1673 – 1757) és a csendélet illetve állatképfestő Bogdány Jakab (1660 – 1724).
A 19. század végén Feszty Árpád által készített híres panoráma festmény „A magyarok bejövetele” (gyakran hívják Feszty körképnek) bemutatja az őshazába érkező magyarokat 896-ban, élükön a hét vezérrel.
A festmény 1892 és 1894 között készült az osztrák-magyar monarchia tetőpontjának idején.
Az 1760 négyzetméter (18944 négyzet láb) nagyságú körkép mintegy kétezer főt ábrázol.
Másik magyar művészeti forma a kerámia készítés.
A 18. századtól kezdve napjainkig a magyar népművészet stílusa a reneszánsz és barokk művészeti elemek beépülésével alakult ki.
A magyar népművészetet nagyban befolyásolták a különböző nemzeti (sváb, szerb, román, szlovák) hagyományok attól függően mely területen alakultak ki.
A fő díszítő témák a virágok és a levelek, néha egy-egy madár vagy spirális dísz.
A fazekasság leggyakoribb díszítései a virágok, középen a pávatollban lévő szem motívummal.
A népművészet a vidéken élő munkásemberek körében alakult ki.
Ezek az emberek jártasak voltak a fafaragásban, falfestésben, kosárfonásban és tojásfestésben.
A kerámia edényeket szinte mindig díszítették, ezek értékes ajándékok voltak, esküvői és ünnepi alkalmakkor dekorációnak használták.
Az esküvői ajándéktányérokra gyakran ráfestették az ifjú pár nevét.
A híresebb kerámiakészítő központok Kalocsán, Hódmezővásárhelyen, Mezőtúron és Tiszafüreden voltak.
Mindegyik központnak megvolt a maga egyedülálló stílusa.
Nádudvar híres volt a fekete kerámia készítésről, míg Mezőtúr a vizeskancsókról.
A legismertebb népművészeti forma a textil-művészet, azon belül is a hímzések, amelyek stílusa régiónként eltérő.
A Kalotaszegi (Erdély) kézimunkák keleti stílusban készülnek, általában csak egy színnel varrottak, ez lehet piros, kék vagy fekete.
Ezeket a hímzéseket párnahuzatokon, lepedőkön vagy oltár terítőkön alkalmazzák.
A kalocsai kézimunka nagyon előkelő helyen áll népszerűségben.
A kalocsai hímzés szabad rajzos, kevert öltési módokat szabadon felhasználó hímzésfajta.
Leggyakrabban virágmotívumokat használnak.
Gyöngyvirág, tulipán, rózsa, liliom, szegfű, nefelejcs, árvácska, rozmaring és a levélfajták különböző változatai.
A kalocsai hímzés és mintázat megegyeznek a kalocsai falfestés mintájával és színvilágával.
A két irányzat kölcsönösen hatott egymásra.
A sárközi hímzés története a feketével hímzett halotti párnákkal kezdődött.
A legváltozatosabb és legnagyobb számú emlékanyaga a sárközi hímzések valamennyi csoportja között a főkötőknek van.
Legkorábbi példányai fekete muszlinon vagy lágy köpperkötésű selyemszöveten készültek, vastagabb és vékonyabb fehér fonallal hímezve.
A matyó népi hímzés Mezőkövesdről származik.
Egyaránt népszerű Magyarországon és külföldön is.
A matyó kézimunka jellemzői a kendők, asztalterítők és kötények fekete alapanyagon vastagon hímezve, sokszínű virágok sűrűn felhalmozva gazdag, keleties színekkel, amelyek cifraságuk ellenére harmonikusak.
|
